A nyáron férjhez fog menni az egyik barátnőm. Az egyetemen ismertem meg és 4 év alatt elválaszthatatlanok voltunk: ő, én és még egy lány.
Azóta már sok idő eltelt. Mindhármunk sokat változott, másabb a barátságunk is, kevesebb az eltöltött idő is, kevesebb a megosztott élmény, kevesebb a csajos beszélgetés. De most itt van, itt lesz egy nagyon fontos nap az életéből, amikor én is, mi is, szívvel-lélekkel ott akarunk lenni, segíteni, széppé tenni a napot, ami felejthetetlen kell legyen.
Ha ő boldog és boldog lesz, akkor én is az leszek és azt kívánom, hogy ez a lépés az egyik legkedvesebb emléke legyen élete során.
Ott leszünk vele. Koszorúslányként akartunk mellette állni, de úgy döntött, hogy nem lesznek koszorúslányai. Érdekes, hogy egy ember életében, hogy átértékelődnek a dolgok.
Nagy dolgokat ígérgetünk egymásnak és alig telik el pár év és elfelejtkezünk, mintha nem is mi mondtuk volna, mintha nem is mi lettünk volna.
Mindannyiunkkal előfordul ez...szerintem...
Annak kellemetlen, aki tisztán emlékszik az ígéretre, a szép szavakra, aki rájön, hogy már nem úgy vannak a dolgok, mint régen voltak... és próbáljuk visszahozni, de vannak pillanatok, érzések, élmények, amiket nem lehet visszahozni.
Fontos megfogadni a következőt:
Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek. Ennyi az egész.
Így sokkal könnyebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése