Ha elindul a szél, nagyon sokszor vihar kerekedik. Egyszer csak a kis felhőket gyűjti össze, aztán erőre kapva minden nagy, fekete felhőt összegyűjt. Megharagszanak ezért a felhők és haragjukban erősen áztatni kezdik a földet. Megállíthatatlanul öntik ki haragjuk nedvét. Pedig nem is a földre haragszanak, hanem a szélre. Arra a szélre, aki össze-vissza fújta őket. Azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy háborog az ég, és háborog az ember is az ég alatt.
Ezt nagyon jól tudjuk tenni...bocsánat...tudom tenni.
Háborogni olyan dolgokért, amit az én igazamnak, az én valóságomnak hiszek.
És rendíthetetlenül hinni tovább benne.
Szél kerekedett a napokban. Gonosz szél...Észrevétlenül... Kis fuvallatként kezdte, aztán az éjjel viharrá változott. Szétszórta hajam, akaratom, érzelmeim, örömeim, lelkesedéseim...a dac és a makacsság maradt meg, úgy látszik ezek erősebbek voltak a szélnél is. Megmaradtak.
Azt hiszem ezek távol tartásában csak a Nap segíthet. A szél nem fújta el, de a Nap majd felszárítja a mérgüket. És akkor visszakapok mindent, amit a szél elfújt.
A szelet is le lehet győzni. A gonosz szelet.
Bármikor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése