2010. március 30., kedd

Energia :)




Banán shake-es nap :)
Ma délután összefutottam egy kis időre volt évfolyamtársakkal. Jó volt látni őket, még úgy is, hogy keveset tudtunk beszélgetni. Kashmir-os banán shaket ittam, nagyon finom volt... este is készítettem magamnak. Ma egy kényeztetős nap volt: banán shake-el, step aerobikkal, kis esti magányos sétával és pihenéssel. Csak még egyetlen dolog... és tökéletes lenne a boldogságom. :)

2010. március 27., szombat

Earth Hour

Családommal együtt csatlakoztunk a Föld Órájához. Gyertyafénynél beszélgettünk és kikapcsoltunk mindent :)
Érdekes volt... máskor zúgolodunk, ha kis időre elveszik az áramot, de most betartottuk azt, hogy mi nem kapcsolunk villanyt.
Máskor is megtehetnénk...

2010. március 26., péntek

(500) Days of Summer



Péntek délutáni film:)
Nagyon tetszett :) Ajánlom neked, nektek:)
Azonosulni tudtam a lánnyal... avval, hogy:
"S: Én csak egy nap felébredtem és tudtam.
T: Mit tudtál?
S: Amiben veled soha nem voltam biztos."

Ami még nagyon tetszett az a narrátor hangja volt:)

... és tetszett a vége is.
minden:)


This is a story of boy meets girl. The boy, Tom Hansen of Margate, New Jersey, grew up believing that he'd never truly be happy until the day he met the one. This belief stemmed from early exposure to sad British pop music and a total mis-reading of the movie 'The Graduate'. The girl, Summer Finn of Shinnecock, Michigan, did not share this belief. Since the disintegration of her parent's marriage she'd only love two things. The first was her long dark hair. The second was how easily she could cut it off and not feel a thing. Tom meets Summer on January 8th. He knows almost immediately she is who he has been searching for. This is a story of boy meets girl, but you should know upfront, this is not a love story.

*

Tom: It's official. I'm in love with Summer.
Tom: I love her smile. I love her hair. I love her knees. I love how she licks her lips before she talks. I love her heart-shaped birthmark on her neck. I love it when she sleeps.

*

Tom: I love how she makes me feel, like anything's possible, or like life is worth it.

*

For Tom Hansen, this was the night where everything changed. That wall Summer so often hid behind - the wall of distance, of space, of casual - that wall was slowly coming down. For here was Tom, in her world... a place few had been invited to see with their own eyes. And here was Summer, wanting him there. Him, no one else.

*

As he listened, Tom began to realize that these stories weren't routinely told. These were stories one had to earn. He could feel the wall coming down. He wondered if anyone else had made it this far. Which is why the next six words changed everything.
Summer: I've never told anybody that before.

*

Just because she likes the same bizzaro crap you do doesn't mean she's your soul mate.

*
Tom: Look, we don't have to put a label on it. That's fine. I get it. But, you know, I just... I need some consistency.
Summer: I know.
Tom: I need to know that you're not gonna wake up in the morning and feel differently.
Summer: And I can't give you that. Nobody can.

*

Tom: What happened? Why - why didn't they work out?
Summer: What always happens. Life.

*

Summer: Well, you know, I guess it's 'cause I was sitting in a deli and reading Dorian Gray and a guy comes up to me and asks me about it and... now he's my husband.
Tom: Yeah. And... so?
Summer: So, what if I'd gone to the movies? What if I had gone somewhere else for lunch? What if I'd gotten there 10 minutes later? It was - it was meant to be. And... I just kept thinking... Tom was right.
Tom: No.
Summer: Yeah, I did.
Summer: I did. It just wasn't me that you were right about.

*

Summer: I woke up one morning and I just knew.
Tom: Knew what?
Summer: What I was never sure of with you.

*
Most days of the year are unremarkable. They begin, and they end, with no lasting memories made in between. Most days have no impact on the course of a life. May 23rd was a Wednesday.

*

If Tom had learned anything... it was that you can't ascribe great cosmic significance to a simple earthly event. Coincidence. That's all anything ever is. Nothing more than coincidence.

*

Zöld



Imádom a tavaszi friss, zöld füvet, nyár elején a levágott fű illatát, a mezőn sétálva a lábam alatt a puhaságát. Szerintem nincs jobb egy olyan kertnél, ami tele van gyümölcsfákkal, szép virágokkal, hintával...






A természet varázsát ontja bőven.
A fűben, a virágban és a kőben.
(William Shakespeare)





2010. március 24., szerda

Feltöltődés egy fárasztó nap után



“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”

(Márai Sándor)

2010. március 23., kedd

Nevetés :)



“The best blush to use is laughter. It puts roses in your cheeks and in your soul.”
(Linda Knight)

Absolute harmony



Az "Amelie csodálatos élete"-ből a kedvenc jelenetem. Olyan jó néha így érezni... tökéletes harmóniában lenni a világgal, belső valónkkal, örvendeni, szeretni!

2010. március 22., hétfő

Boldog névnapot!



Boldog névnapot a Beátáknak:)!
Bettymnek sok sok szépet kívánok! Ünnepelünk, amikor hazajössz. :)

2010. március 21., vasárnap

József Attila: Amit szivedbe rejtesz

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvõk s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedbõl szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

1936. május


London, baby!



Csodás volt!!! :) London, baby! :)

Kedvenc sorozatomból ez a kis részlet jól bemutat néhány látnivalót, amit én is láttam. Bármikor szívesen visszamennék! Nagyon jól telt!

2010. március 20., szombat

Tavasz



Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek. (Wass Albert)

2010. március 19., péntek

Alíz Csodaországban (3D)

A film kedvenc részecskéi: :)
Nagyon szép volt, tetszett:)

"I wonder if I've been changed in the night? Let me think: was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!'"

"I quite agree with you," said the Duchess; "and the moral of that is--'Be what you would seem to be'--or if you'd like it put more simply--'Never imagine yourself not to be otherwise than what it might appear to others that what you were or might have been was not otherwise than what you had been would have appeared to them to be otherwise.'"
"I think I should understand that better," Alice said very politely, "`if I had it written down: but I can't quite follow it as you say it."
"That's nothing to what I could say if I chose," the Duchess replied, in a pleased tone.
"Pray don't trouble yourself to say it any longer than that," said Alice.

Alice: This is impossible.
The Mad Hatter: Only if you believe it is.

The Mad Hatter: There is a place. Like no place on Earth. A land full of wonder, mystery, and danger! Some say to survive it: You need to be as mad as a hatter. Which luckily I am.

The Mad Hatter: Have I gone mad?
Alice Kingsley: I’m afraid so. You’re entirely bonkers. But I’ll tell you a secret. All the best people are.

The Mad Hatter: [to Alice] You used to be much more…”muchier.” You’ve lost your muchness.


Kings of Leon: Sex on fire

A kolozsvári repülőtér fele haladva többször is meghallgattuk az autóban a lenti dalt. Ez is bekerült a kedvencek közé :) Amikor ezt a dalt hallgatom eszembe jut az izgalom, ami bennem volt a londoni út előtt, az öröm, hogy közeledünk célunk fele, a találkozás pillanatának az elképzelése, a vágya...
:)
Jól esik újra meg újra meghallgatni ezt a dalt is.

Londoni élmény

Öt csodálatos napot töltöttem Londonban három szeretett emberrel körülvéve. Életre szóló emlékek maradnak meg ezekről a napokról. A nagy élményeim egyike egy Snow Patrol dalhoz kapcsolódik. A metró aluljárók labirintusába, a megfelelő metrót keresve messziől valami kellemes dallam hallatszott, ahogy közeledtünk egyre tisztábban és szebben hangzott egy fiatal ember gitárjátéka és csodás hangja. A Snow Patrol Chasing cars című dalát énekelte, a lábánál pedig egy kis tábla állt a következő felirattal: Smile, life is too short! Hangosan elolvastam a sok rohanó ember között és eltöltött egy leírhatatlan érzés. Valahogy olyasmihez hasonlított, mintha körülvett volna egy örömfelhő, vagy beleestem volna egy folyóba, ahol az öröm folyik a víz helyett. A mosolyomra válaszolt a fiatal gitáros, ő is örvendett, hogy még egy embernek mosolyt lát az arcán és tovább énekelt. Napokig ezt a dalt dúdoltam és habár régebb is tetszett, most végképp bekerült a kedvenceim közé és örvendek, hogy kapcsolni tudom egy ilyen élményhez.

2010. március 18., csütörtök

London



Big Ben



London Eye



House of Parliament and Big Ben



Vidám metró aluljáró :)



My first traditional english breakfast :)



11.000 m magasságban

Margery Williams: A Bársony Nyuszi A mese vége



Aznap éjszaka a Kisfiú egy másik szobában aludt egy új nyuszival. Selymes, puha nyuszi volt ez is, fehér plüssből, igazi gyöngyszemekkel, de a Kisfiú túl izgatott volt megfelelően vigyázni rá. Hiszen ő holnap reggel a tengerpartra utazik! Ez már maga annyira izgalmas tény volt, hogy gondolni sem volt képes másra.

Mialatt Kisfiú álomba merült, és a tengerpartról álmodott, Bársony Nyuszi a régi könyvek között feküdt a sarokban a tyúkól mögött a sufniban és nagyon magányosnak érezte magát. A szemét szanaszét maradt, így egy kevés izgés-mozgással felszínre tudott keveredni közötte és kidugta a fejét. Megborzongott egy picit: vele mindig jól bántak, és puha ágyakban aludt, míg most... Eddigre már a sok ölelgetéstől elvékonyodott a bundája, foszlott és kopott volt több helyen is: nem igazán tudta már őt védeni.

Magától nem messze megpillantotta a sűrű málnaágakat, amelyek már jó magasra nőttek, és alattuk csodás dzsungel lett – mennyire csodás árnyékot nyújtottak ezek a játékhoz Kisfiúval! Azokon a rég elmúlt csodás reggeleken….
Eszébe jutottak azok a hosszú napsütéses órák is a kertben – mennyire boldog volt akkor! – és nagy szomorúság ereszkedett a szívére. Elsuhantak ezek az emlékek a szeme előtt: egyik szebb volt, mint a másik: a tündérlátta kuckók a virágágyásban, a csendes esték az erdőben, amikor feküdt a páfrány alatt és apró hangyák gyalogoltak át a bársony fülén, és az első gyönyörű nap, amikor ráébredt, hogy ő Igazivá vált. Lovacskára is gondolt, milyen bölcs és kedves is volt ő is, és mindaz a sok szép dolog is, amit tőle hallott! „Vajon miért történik az, hogy megszeretnek minket és Igazivá válunk, ha ez lesz a vége a dolognak?” – futott át rajta a gondolat hirtelen. Sóhajtott, aztán egy könnycsepp, egy igazi könnycsepp gördült le a pici, kopottas bársony orrocskáján, és leesett a földre.

Aztán egy nagyon furcsa dolog történt. Ott, ahova a könnycsepp leesett, egy virág nőtt ki a földből, egy csodálatos virág, amelyhez foghatót Bársony Nyuszi sosem látott még a kertben. Karcsú, smaragdzöld levelei voltak, a levelei közepén pedig egy aranyszínű virág tündökölt. Annyira szép volt, hogy Nyuszi hirtelen elfelejtette a sírást, csak csendben feküdt a szeméthalmon és nézte a virágot. Egyszercsak a virág kinyílt és a közepéből előlépett egy tündér.

Ő egészen biztosan a világ legszebb tündére volt. A ruhája gyöngyökből és harmatcseppekből állt, virágkoszorú volt a nyakán és a hajában, az arca pedig szebb volt, mint a világ legszebb virágja. A tündér odament Bársony Nyuszihoz, lehajolt hozzá és a kezébe vette, majd puszit nyomott a Nyuszi orrára, amely még nedves volt a sírástól.

„Kis Bársony Nyuszi!” – szólt a Tündér – tudod, hogy én ki vagyok?”

Nyuszi ránézett, és úgy tűnt neki, mintha már látta volna valahol, de igazán nem tudta felidézni, hol.

„Én vagyok az óvoda tündére”- mondta a Tündér. „Én vigyázok mindazon játékokra, amelyeket a gyerekek valaha a szívükbe zártak. Amikor megöregszenek és elkopnak, és a gyerekeknek már nincs szükségük rájuk, akkor eljövök értük, és magammal viszem őket, hogy tényleg Igazivá válhassanak.”

„Eddig nem is voltam Igazi?” – kérdezte a Nyuszi.

„Igazi voltál – de csak a Ksifiúnak, mert ő szeretett téged. Mostantól kezdve mindenki számára Igazi leszel, aki csak meglát téged.”

Ezzel a Tündér magához ölelte a Nyuszit, és elrepült vele a fák közé.
Ekkor már szinte világos volt, a Hold is feljött az égre. Az egész erdő gyönyörű éjszakai színekben pompázott, a páfrány levelei is ezüstösen csillogtak. Egy tisztáson a fák között a vadnyulak épp táncoltak az árnyékukkal a bársonyos füvön. Amikor Tündért megpillantották, abbahagyták a táncot és köréje gyűltek.

„Hoztam nektek egy új játszópajtást!” – mondta a Tündér. „Legyetek vele nagyon kedvesek, és tanítsatok meg neki mindent, amit tudnia kell a Nyusziföldről, mert ezentúl ő itt fog élni veletek!”

Majd újra megpuszilta Nyuszit és letette a fűre.

„Fuss és játssz, Bársony Nyuszi!” - mondta.

De a Nyuszi csak csendben ült és nem mozdult meg. Ahogy meglátta a vadnyulakat táncolni, hirtelen eszébe jutott, hogy neki nincs is hátsó lába, és nem akart újra hátrapillantani, hogy meggyőződjön róla, hogy az ő hátsó része egy darabból áll össze – lábak nélkül.

Nem tudott róla tehát, hogy amikor a Tündér legutoljára megpuszilta, valami örökre megváltozott. Így is ült volna akár az idők végezetéig is, túl bátortalanul ahhoz, hogy megmozduljon, ha hirtelen nem száll valami az orrára. Ekkor azonban ő minden gondolkodás nélkül előhúzta a hátsó lábát, hogy elzavarja azt a valamit onnan.

Akkor hirtelen rájött, hogy hiszen neki vannak hátsó lábai! Kopott, elhanyagolt bársony helyett barna szőre van, puha és csillogó, fülei egymást csapkodják, ha megrázza őket, a bajusza pedig olyan hosszú, hogy egészen a fűig leér! Nagyot szökkent örömében, hogy ilyen nagyszerű lábai vannak, majd mintha puskából lőtték volna ki: szaladt körbe a tisztáson, pörgött, forgott, ugrált, ahogy a többi nyúl is tette. Mire teljesen megtelt a szíve az örömmel, és megállt egy pillanatra, Tündért hiába kereste, addigra már elment.

Ő végre nyúl volt, igazi, valódi nyúl, aki nyulakkal él együtt az otthonukban!

Elmúlt az ősz, majd a tél is. Amikor beköszöntött a tavasz, és napsütéses, meleg idő lett, Kisfiú újra kimehetett játszani a kiserdőbe a ház mögé. Egy nap, amikor ott játszott, észrevette, hogy két nyuszi kukucskál rá a páfrány mögül. Az egyikük teljesen barna volt, a másiknak pedig érdekes pöttyök voltak a bundájában, amelyek mintha nagyon régről származnának. A pici, puha orra és a fekete szemei valahogy nagyon ismerősnek tűntek…

„Nahát, ez a nyuszi teljesen úgy néz ki, mint az én régi Bársony Nyuszim, amit akkor vesztettem el, amikor skarlátos voltam!” –mondta magában a Kisfiú.

De sohasem tudta meg valójában, hogy igen, ez a nyuszi tényleg az ő Bársony Nyuszija, aki visszajött, hogy újra láthassa a Kisfiút, aki Igazivá szerette őt.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász





"Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!"


Olyan jó érzés hálát adni minden jóért ami történik az életünkben. A mai napom pont úgy volt irányítva 'fentről', hogy ezt meg tudjam tenni. Hálás vagyok, hogy hálát tudtam adni :) Köszönöm!

“Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “Köszönöm”, az is elegendő lenne.” (Meister Eckhart)

Margery Williams: A Bársony Nyuszi (IV)




A betegség

Teltek-múltak a hetek, és bár a kis Bársony Nyuszi egyre öregebb és kopottabb lett, Kisfiú továbbra is, változatlanul nagyon szerette őt. Annyira nagyon megszeretgette sokszor, hogy Nyuszinak ettől kihullott a bajusza, fülének rózsaszín borítása szürke lett, szőrének szép barna foltjai kifakultak. Sőt: kezdte az alakját is elveszíteni. Kisfiún kívül nem is nézte volna őt senki már nyúlnak. Kisfiúnak viszont ő mindig szép volt, és ez volt az egyetlen dolog, ami Nyuszit érdekelte. Nem törődött azzal, mások milyennek látják őt, hiszen tudta: az óvoda csodája IGAZIvá tette őt, és ha már egyszer IGAZI lettél, a kopottság nem számít soha többet.

Aztán hirtelen egy napon Kisfú beteg lett.

Arca égett a lázrózsáktól, félrebeszélt, kis teste pedig olyan forró volt, hogy Nyuszi majdnem meggyulladt, amikor magához szorította őt. Furcsa emberek jöttek hozzájuk, sőt, az óvodába is mentek, a lámpa egész éjszaka égett. Mindeközben Bársony Nyuszi az ágynemű alatt bújt meg, és moccanni sem mert, nehogy valamelyikük megtalálja és elvigye őt – hiszen tudta, hogy Kisfiúnak szüksége van rá.

Hosszú és fárasztó volt az az idő, amíg Kisfiú túl beteg volt ahhoz, hogy játszhasson. Nyuszi nagyon egyhangúnak találta ezt az időszakot. Ennek ellenére azonban türelmes maradt és nagyon várta, hogy Kisfiú végre meggyógyuljon, mehessenek újra a kertbe a virágok és a pillangók közé és játszhassák újra azt a nagyszerű bújócskát a málnabokrok közt, ahogy azelőtt tették. Minden ilyen örömteli dolgot, amiről álmodozott, belesuttogott Kisfiú fülébe a párna csücskéről, mialatt ő elaludni próbált.

Egyszercsak elmúlt a láz, és Kisfiú kezdett jobban lenni. Képes volt újra felülni az ágyában és nézegetni a képeskönyveit, mialatt Nyuszit az oldalához szorítva tartotta. Majd egy napon azt is megengedték neki, hogy végre felkeljen az ágyból és felöltözzön.

Gyönyörű napsütötte reggel volt ez, az ablakokat is szélesre tárták. Kisfiút kivitték az erkélyre egy nagy kendőbe bugyolálva. Nyuszi eközben feküdt az összekuszálódott ágynemű közt és gondolkodott. Kisfiú holnap elmegy a tengerpartra. Mindent megszerveztek már, csupán az maradt hátra, hogy az orvos utasításait figyelmesen végighallgassák. Nyuszi hallotta, ahogy beszélgetnek, és óvatosan kidugta a fejét az ágyneműből. "A szobát fertőtleníteni kell, és minden könyvet, játékot, ami a betegség alatt Kisfiú kezébe kerülhetett el kell égetni!" – hangzott el.

„Hurrá!” – gondolta Nyuszi. „Holnap megyünk a tengerpartra!”
Kisfiúnak ugyanis gyakran mesélt a tengerpartról és ő nagyon szerette volna látni a hullámokat, a pici rákokat, a homokvárakat.

Dadus hirtelen elkapta Nyuszi pillantását.
„Mi legyen ezzel a régi nyuszival?” – kérdezte az orvostól.
„Ezzel”? –így az orvos. „Ez gyakorlatilag a melegágya a skarlátvírusoknak! Égessék el ezt is!”
„Micsoda? Lehetetlen!” – mondta Dadus.
„Kisfiú kapjon egy újat. Nem kaphatja ezt a régit vissza!” – felelte az orvos.

Nyuszit tehát a régi képeskönyvekkel és egy csomó szeméttel együtt egy zsákba rakták, és elvitták a tyúkól mögé a kertbe. Tökéletes hely volt ez máglyát rakni, de a kertésznek éppen nem volt ideje erre figyelni most. Ki kellett ásnia a krumplit, leszednie a borsót, de megígérte, hogy reggel az első dolga lesz meggyújtani a halmot.

2010. március 10., szerda

Margery Williams: A Bársony Nyuszi (III)




Az erdőben...

A ház mellett, ahol éltek, egy erdő volt, ahova Kisfiú nagyon szeretett kisétálni a hosszú júniusi estéken. Ilyenkor vitte magával Bársony Nyuszit, és mielőtt messzire elsétált volna virágokat szedni vagy katonást játszani a fák között, mindig készített a Nyuszinak előtte egy kedves kis kuckót, ahol jól érezheti magát, amíg ő visszajön. Hiszen ő egy nagyon melegszívű kisfiú volt: Nyuszi kényelme fontos volt neki. Egy este, mialatt Nyuszi egyedül ült ott, és nézegette a hangyákat, amik ki-be szaladgáltak a mancsai között a fűben, meglátott két furcsa lényt előbújni a mellette levő magas páfrány levelei közül.

Nyulak voltak ők is, mint ő, de roppant szőrösek és nagyon újak hozzá képest. Őket nagyon gondosan készíthették, a varrásuk egyáltalán nem is látszott. Nagyon egyenletesen változott az alakjuk, amikor mozogtak. Amikor léptek, hosszúak és vékonyak voltak, egy perc múlva pedig, amikor össszekuporodtak, kövérek és kerekdednek tűntek. Nyuszinak pedig mindig ugyanolyan alakja volt… A lábuk puhán tapadt a földre, ez viszont közös volt bennük. Nyuszihoz egészen közel bújtak elő a bokorból, és szimatoltak az orrukkal. Nyuszi ezalatt meredt tekintettel kereste a hátukon a felhúzójukat, hiszen tudta, az olyan embereknek, akik magasra tudnak ugrani, általában segít valamiféle szerkezet ebben. De ezt egyszerűen képtelen volt megtalálni. Ők egyértelműen valami új nyúlfajta képviselői voltak.

Az új nyulak rámeredtek Nyuszira, ő pedig visszameredt rájuk. Az orruk végig mozgott közben.
„Miért nem kelsz fel és jössz velünk játszani?” – kérdezte az egyik közülük.
„Nem tudok.” – válaszolta Nyuszi, hiszen nem akarta elárulni, hogy neki nincsen felhúzója.
„Nahát!” – mondta a szőrös nyúl. „Ugyanolyan könnyű, mint bármi más az életben.” Majd nagyot ugrott bizonyítékként oldalra, majd leült a hátsó lábára. „Azt hiszem, te nem is tudsz ugrálni!” – mondta.

„De tudok!” – válaszolta Nyuszi. „Magasabbra ugrok, mint bárki más!” Arra értette persze, amikor Kisfiú feldobja őt, de ezt nem akarta így mondani.

„Tudsz a hátsó lábaiddal ugrálni?” – kérdezte a nyúl. Ez nagyon kegyetlen kérdés volt Nyuszinak, akinek hátsó lába nem is volt egyáltalán! A hátsó része egyetlen darabból készült, olyan volt, mint egy tűpárna. Még mindig csendesen, a Kisfiú által készített kuckóban ült, és remélte, hogy az előbbi dolgot nem veszik majd észre a nyulak.

„Nem akarok” – mondta újra.

De a vadnyulak szeme nagyon éles. Az egyikük hirtelen kinyújtotta a nyakát és jól megnézte őt.

„Neki nincs is lába egyáltalán!” – kiáltotta. „Micsoda egy nyúl ez hátsó lábak nélkül!” Majd elkezdett hangosan nevetni.

„De van!” – sírta el magát Bársony Nyuszi. „Van hátsó lábam! Rajta ülök!!”

„Akkor nyújtsd ki őket így és mutasd meg nekem!” – mondta a vadnyúl. Majd elkezdett körbe-körbe forogni és pörögni, amíg Nyuszi el nem szédült.

„Nem szeretek táncolni!” – mondta. „Én inkább itt maradok és ülök csendben tovább!”

De mialatt vágyakozott arra, hogy táncolhasson, egy egészen új érzés kezdte csiklandozni belülről: úgy érezte, bármit a világon odaadna azért, hogy úgy tudjon ugrálni, ahogy ezek a nyulak tették.

A furcsa nyúl aztán egyszercsak abbahagyta a táncot és egészen közel jött. Annyira közel, hogy a hosszú bajusza végigsimította Bársony Nyuszi fülét. Majd váratlanul összehúzta az orrát, lelapította a füleit és hátrahőkölt.

„Nincs jó szaga!” – fejtette ki. „Ő nem is nyúl egyáltalán! Ő nem igazi!”
„Én IGAZI vagyok!” – mondta Nyuszi. „Én IGAZI vagyok! A Kisfiú mondta!” – és majdnem újra sírni kezdett.

Hirtelen lépések zaja hallatszott, és Kisfiú szaladt el mellettük. Egyetlen lábnyomot és egy villanó fehér farok látványát hagyva maguk mögött a nyulak eltűntek a páfrány mögött.

„Gyertek vissza és játsszatok velem!” – kiáltotta Nyuszi! „Ó, kérlek benneteket gyertek vissza! Tudom, hogy IGAZI vagyok!”
De válasz nem érkezett. Mindössze a hangyák szaladgáltak ide és oda, és a páfrány levelei lágyan mozogtak ott, ahol a két nyúl eltűnt. Bársony Nyuszi nagyon egyedül érezte magát.

„Ó, egek!” – gondolta. „Miért szaladtak el ilyen hirtelen? Miért nem álltak meg és szóltak hozzám még egyszer?”
Aztán hosszú ideig feküdt csendben és nézte a páfrányt, remélve, hogy talán visszajönnek. De sohasem tértek vissza. Szép lassan alkonyodni kezdett, előjöttek a kis fehér molylepkék is. Kisfiú visszajött a játékból és hazavitte Nyuszit.

Boldogság :)


"Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd." (Paulo Coelho)

Érezted-e valaha ezt? És történt-e veled az, hogy egy levél elolvasása után, annyira elöntött a boldogság, hogy nem tudtál nem mosolyogni :) Nagyon szeretem az ilyen pillanatokat. Nincs melletted Ő, de érzed a sorok között, tudod, hogy milyen lenne, ha élőbe mondaná ugyanazt. Hangosan felkacagtam :) és alig várom, hogy majd Ő is hallja :)

2010. március 9., kedd

Havasi Balázs: Tündérálom



A Bársony Nyuszi mese mellé egy csodás Havasi szerzemény :)

Margery Williams: A Bársony nyuszi (II)



Eljött a tavasz...

Dadus hatalma az óvodában végtelen volt. Néha észre sem vette a szanaszét heverő játékokat, néha pedig mindenféle indok nélkül lecsapott rájuk, mint a forgószél, és bepakolta őket a játékosdobozba. Ezt ő takarításnak hívta ugyan, de ezt minden játék utálta, kiváltképp a fém játékok. A Nyuszi nem bánta különösebben, hiszen ha őt dobálták, puhán és lágyan esett le bárhova.

Egy este amikor a Kisfiú lefekvéshez készülődött, nem találta a porcelánkutyát, ami addig mindig vele aludt. Dadus éppen nagyon sietett, és hirtelen túl nagy gondot okozott neki, hogy a kutyát keresgesse lefekvési időben. Ezért csupán körbepillantott a szobában, és amikor meglátta, hogy a játékosdoboz teteje nyitva van, hirtelen világosság gyúlt a fejében.

„Nézd csak!” – mondta. „Aludj ma ezzel a régi nyuszival!” Ezzel fülön ragadta Bársony Nyuszit, és Kisfiú kezébe adta.

Azon az éjjelen, oly sok magányos éjszaka után Bársony Nyuszi Kisfiú ágyában aludt. Ezt eleinte inkább kellemetlennek találta, hiszen Kisfiú néha nagyon szorosan ölelte, néha ráfeküdt, néha pedig olyan messze betolta őt a párnája alá, hogy Nyuszi alig kapott levegőt. Nyuszi vágyakozva gondolt vissza azokra a hosszú holdfényes éjszakákra, amikor az elcsendesedett házban halkan beszélgettek Lovacskával az élet nagy kérdéseiről.

De aztán mégis nagyon gyorsan megszokta az új helyzetet, főleg akkor, amikor Kisfiú elkezdett hozzá beszélni, és csodálatos alagutakat csinált neki az ágynemű alá, és hozzátette, hogy bizony, a valódi nyulak üregjei is egészen ilyenek. Nagyszerű játékokat játszottak suttogva (amikor Dadus otthagyta őket esténként, hogy megvacsorázhasson), amikor már csak az éjjeli lámpa égett a kandallópárkányon. Amikor pedig Kisfiú álomba szenderült, Nyuszi odasimult a Kisfiú pici forró állához miközben Kisfú kezei szorosan ölelték őt egész éjszaka.

Hiába telt-múlt az idő, Bársony Nyuszi annyira, de annyira boldog volt, hogy észre sem vette, hogy bársonyos szőre egyre kopottabb és kopottabb lesz, hogy kilazult a farka, és hogy az orráról minden rózsaszín eltűnt, mert Kisfiú ott puszilta meg őt a leggyakrabban.

Jött a tavasz, és ők egyre hosszabb időt töltöttek a kertben. Jókat furikáztak a talicskával, piknikeztek a füvön, kunyhót építettek a málnaágak alá a virágágyások mögött. Megtörtént egyszer az is, hogy Kisfiúnak hirtelen be kellett szaladnia a házba, míg Nyuszi kintmaradt a kert füvén sokkal sötétedés után. Dadus egyszercsak kijött egy gyertyával, megkereste és visszavitte őt, mert Kisfiú nem tudott nélküle elaludni. Átáztatta már addigra a harmat, földes is volt, mert Kisfiú üreget ásott neki a virágágyásban és betuszkolta oda őt. Dadus morgott is, hogy a kötényébe kellett őt beletörölnie a ház sarkánál, mielőtt visszaért volna vele Kisfiú szobájába.

„Persze, mert neked csak ez a régi nyuszi jó!” – mondta. „Fantasztikus, mekkora hűhó ez egy játékért!”

Kisfiú felült az ágyban, kinyújtotta kezeit és azt mondta: „Add ide a nyuszimat! Hogy mondhatsz ilyet! Ő nem játék, ő IGAZI!”

Amikor Bársony Nyuszi ezt meghallotta, rádöbbent, hogy minden igaz volt, amit Lovacska mondott. Az óvoda csodája megtörtént hát vele is, ő már soha többet nem volt csupán egy játék. Ő IGAZI lett. Kisfiú maga mondta ezt!

Azon az éjszakán Nyuszi annyira boldog volt, hogy aludni is alig tudott. Annyi szeretet kavargott a fűrészpor-szívében, hogy az majdnem meggyulladt ettől. Gombszemeibe (amelyek oly régóta nem voltak már kifényesítve) bölcsesség és szépség költözött. Ezt Dadus is észrevette reggel, döbbenten mondta, hogy „Nem találok szavakat erre a régi nyúlra…”

Hiányérzet


“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (Hamia Linda)

Embrace Life

2010. március 8., hétfő

Margery Williams: A Bársony Nyuszi



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bársony Nyuszi, aki roppantmód csinos képviselője volt a játékvilágnak. Kerek volt és bolyhos, ahogy jó nyuszihoz illik; bundája barna-fehér foltos, a bajusza igazi selyem volt, füleit rózsaszín szatén szegélyezte. Elragadó jelenség volt ahogy ott üldögélt Karácsony reggelén Kisfiú ajándékainak tetején, mancsai között egy ágacska fagyönggyel.

Kisfiú sok ajándékot kapott, volt itt minden: mogyoró és narancs és játékautó, csokis mandula és felhúzható egér – de a legjobb mégis csak a Bársony Nyuszi volt mind közül. Kisfiú legalább két órán keresztül csak őt szeretgette. Egyszercsak azonban betoppant Nagynéni és Nagybácsi a karácsonyi vacsora kedvéért, amitől hirtelen tele lett a szoba csomagolópapír-suhogással, csomagbontogatással – és az új ajándékok izgalma közepette Kisfiú elfeledkezett a Bársony Nyusziról.

Bársony Nyuszi ezután a játékdobozban élt az óvodában, és érezte, hogy senki, de senki sem gondol rá valójában. Ő félénk volt, és mivel csupán bársonyból készült, néhány drágább játék könnyen el tudta nyomni őt. A fémjátékok nagyképűek voltak, mindenkit lenéztek. Tele voltak újabbnál újabb alkatrészekkel, és úgy csináltak, mintha ők tényleg IGAZIak lennének. A kishajó - aki már több, mint két éves volt, és már a festése is elkopott - vitte a prímet köztük: sosem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a végtelenül sokrétű vitorlázatát szakszerű mérnöki megfogalmazásokkal újból és újból le ne írja.



Nyuszi nem mondhatta el magáról, hogy ő bárminek is a modellje lenne, hiszen nem is tudta, hogy valódi nyulak is léteznek. Ő mindig azt hitte, hogy minden nyúlban fűrészpor van belül, sőt, azt is hitte, hogy a fűrészpor valami nagyon ódivatú dolog, amit nem illik előkelő körökben emlegetni. Még Timót, a faoroszlán - akit veterán katonák készítettek és aki sokszor kinyilvánította, hogy közvetlen kapcsolatokkal rendelkezik a Kormányhoz - is szélesebb ismeretekkel rendelkezett nála. Ebben a társaságban Bársony Nyuszi roppant jelentéktelennek és hétköznapinak érezte magát. Az egyetlen, aki ennek ellenére mégis figyelemre méltatta és kedves volt hozzá, az Lovacska volt.

Lovacska olyan régóta élt már az óvoda játékos dobozában, mint senki más rajta kívül. Annyira öreg volt, hogy a szőre már foltokban ki is kopott, a varrás is kilátszott alóla, valaha dús sörényéből már jópár szál hiányzott is, hogy alapanyagot adhasson nyakláncok készítéséhez. Lovacska bölcs volt. Sok-sok fémjátékot látott már érkezni hencegve-kérkedve és távozni összetört rugókkal, javíthatatlanul elromolva. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy ezek kizárólag játékok voltak, azok is maradtak, és sosem válhattak semmi mássá. Velük nem történhetett meg az óvoda csodája. A csodát, ami egyes játékokkal történik, ami nagyon furcsa és bizsergetően izgalmas, csak az olyan öreg, bölcs és sokat tapasztalt játékok érthetik meg, mint amilyen Lovacska volt. Rajta kívül senki más.

- Mit jelent az, hogy IGAZI? – kérdezte egy nap Bársony Nyuszi Lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek az óvoda fala mellett, mielőtt Dadus jött volna rendet csinálni a szobában. - Ez valami olyasmit jelent, hogy vannak dolgok, amik csörögnek benned és kívülről fel lehet húzni?


- IGAZInak lenni nem azt jelenti, hogy téged annak készítettek. Az IGAZIság megtörténik veled. Akkor, amikor egy kisgyerek szeret téged hosszú, hosszú időn keresztül, nemcsak azért, mert játszhat veled, hanem valójában, szívéből szeret, akkor IGAZIvá válsz.


- Ez fájdalmas dolog amúgy? – kérdezte a Nyuszi.


- Néha. – felelte Lovacska, hiszen ő mindig az igazat mondta. - De ha IGAZI vagy, nem bánod, ha néha bántanak.


- Egyszerre történik meg az egész, mint ahogy például felhúzzák az órát, vagy lépésről lépésre inkább? - faggatta tovább Nyuszi Lovacskát.


- Nem, nem egyszerre történik – mondta Lovacska. - IGAZIvá csak válni lehet. Hosszú idő alatt. Ezért nem történhet ez meg olyanokkal, akik könnyen összetörnek, vagy szúrósak, élesek, vagy akikre nagyon kell vigyázni. Általában mire IGAZIvá válsz, sok hajszáladat kiszeretik, elromlik a szemed, meglazulnak a mancsaid, és nagyon elnyűtt leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer IGAZIvá váltál, soha többet nem lehetsz csúnya, kivéve csak az olyan embereknek, akik ezt az egészet nem értik.

- Azt hiszem, akkor te IGAZI vagy. – mondta hirtelen a Bársony Nyuszi. Abban a pillanatban ugyanakkor azt kívánta, bárcsak ne csúszott volna ki ez a száján, hisz Lovacskát megbánthatja ezzel. De Lovacska csak mosolygott tovább, mintha mi sem történt volna.

- Kisfiú Nagybácsija tett engem IGAZIvá. – mesélte tovább Lovacska. - Nagyon sok évvel ezelőtt történt. Ha egyszer már IGAZI lettél, sosem lehetsz nem-igazi már. Ez örökké tart.

Bársony Nyuszi nagyot sóhajtott erre. Úgy hitte, nagyon-nagyon sok időnek kell még ahhoz eltelnie, hogy ez az IGAZIságnak nevezett csoda megtörténhessen vele. Vágyott rá, hogy IGAZI lehessen, hogy megtudhassa végre, milyen érzés is ez, de a gondolat, hogy elnyűtt legyen, hogy elromoljon a látása, hogy elveszítse a bajuszát – több volt, mint elszomorító. Azt kívánta, hogy bárcsak megtörténhetne vele a csoda a kellemetlen dolgok nélkül is.

I. éves diákjaimtól Nőnapra :)

2010. március 7., vasárnap

Székely János: Vonatvárás

Elnézem: megnyúltak az árnyak.
A délután megalvadt.
Várlak.

Felhőkbe gondolom a képet.
Sápadt és felleges vagy.
Félek.

Nézd, milyen gyámolatlan állok!

Szereztem néked pár virágot,
Becéző verset is szereztem,
Kenyeret vettem,
Felsepertem.

Mi lesz, ha nem jössz?!
Nézlek.
Várlak.

Kék bársonyán a délutánnak
Kincsem számlálom néked össze.
Nem is kevés!
Aggódom:
Jössz-e?

Töretlen-e szemednek tükre?
Vigyáztál-e a gyermekünkre
Szíved alatt?
Hozod-e roppant
Fehér virágát mosolyodnak?
Hozod-e lázas ifjúságod,
Talányos sok tapasztalásod?

Állok.
Ahányszor itten álltam,
Én örökké hiába vártam,

Szél futta örökké a felhőt.
Hozzám még senki vissza nem jött.

Soha!
Soha!

Fények lobognak.
Korom hull, mozdonyok dohognak.
Ágaskodom kendőd keresve.
Nem vagy sehol,
De itt az este.

Elindulok. Szél támad újra.
Könnyű kabátom tépi, fújja.
Búsullak,
Fájlak,
S íme, ekkor
Fölizzik bennem a gyerekkor,
Mert két vidám kéz hull szememre.

Ölellek sírva és nevetve.

(1954)



Egyik kedvenc versem. Nagyon rég nem olvastam, de most eszembe jutott. Elszomorít...de marad a kedvencek között.

The art of being well

2010. március 6., szombat




Hull a hó :( Hazafele jövet a színházból csodálatosat lehetett volna sétálni a sűrű hóesésben, ha december lenne, akkor valóban jó lenne, szép lenne... de március van és én a tavaszi napsütést várom.

Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá... (Márai Sándor)

A mai nap dala :)




Someone once told me that you have to choose
What you win or lose
You can’t have everything

Don’t you take chances
You might feel the pain
Don’t you love in vain
’cause love won’t set you free

I can’t stand by the side
And watch this life pass me by
So unhappy
But safe as could be

So what if it hurts me?
So what it I break down?
So what if this world just throws me off the edge,
My feet run out of ground
I gotta find my place
I wanna hear my sound
Don’t care about all the pain in front of me
I just trying to be happy
I just wanna be happy, yeah

Holding on tightly
Just can’t let go
Just trying to play my role
Slowly disappear

But all these days
They feel like they’re they’re same
Just different faces
Different place
Get me out of here

I can’t stand by the side
Ooh, no
And watch this life pass me by
Pass me by

So what if it hurts me?
So what if I break down?
So what if this world just throws me off the edge?
My feet run out of ground
I gotta find my place
I wanna hear my sound
Don’t care about all the pain in front of me
I’m just trying to be happy

Oh, happy
Oh

So when it turns that I can see???
This rope??
Victim??
Don’t say anything

So what if it hurts me?
So what if I break down?
So what if this world just throws me off the edge?
My feet run out of ground
I gotta find my place
I wanna hear my sound
Don’t care about all the pain in front of me
I just wanna be happy
Happy
I just wanna be
Oh
I just wanna be
Happy.

2010. március 5., péntek

Szomorú vasárnap





Jó volt újra megnézni a színdarabot, édesanyámnak és barátnőimnek: Izának és Miminek is tetszett. Szép pénteki este volt.

Toyota Prius Harmony



Jó lenne most egy ilyen fajta harmónia :) Ebben a vacak időben. Amúgy nemrég találtam rá erre a reklámra, tetszik... és még az autó is :)

2010. március 4., csütörtök

A mai nap eseménye





Könczey 'fejadag' karikatúra kiállítás megnyitója, könyvvásár, dedikálás :)


"Saját eszményképünkhöz képest jól sikerült karikatúrák vagyunk, hibáink,
gyengeségeink megannyi poénjával… örökös harcban ezek palástolására.
Egyetlen esélyünk a decens döntetlenre csak az önirónia és a humor
segítségével lehetséges…" Könczey Elemér

Könczey féle virágot kaptam dedikálásként, mivel kedvencem A virág és nem egy fajta virág, ugyanakkor pedig a Nőnap is hamarosan itt van. Kettős ajándék volt a mai nap :)

Vivaldi

2010. március 3., szerda

Bettynek





"Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akikkel együtt akarsz lenni, akikkel együtt kell lenned; olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
(Stephen King)

Jó lenne veled lenni drága barátnőm, együtt ünnepelni. Boldog születésnapot kívánok neked, az ajándékod kibonthatod most is és majd élőbe is :)

2010. március 2., kedd

Red




Szavak nélküli öröm :)
Levelezésünk után pár napra, megkaptam a megígért cd-t, kimondhatatlanul örvendek neki. Én még nem teljesítettem a neki tett ígéretem, de igyekszem. És ha Magyarországon járok, akkor Törökbálintot nem hagyom ki :)

Köszönöm Balázs!

És köszönöm neked is kedves barátom!