2013. március 30., szombat

Nagypéntek

Bizony mondom néked: Még ma velem leszel a Paradicsomban...
                                                                Lk. 23: 43



Atyám a Te kezedben teszem le lelkemet. És ezeket mondván, meghala.
Lk. 23: 46

2013. március 28., csütörtök

Nagycsütörtök

Dsida Jenő: Nagycsütörtök
 
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek, és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt, és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és végigcsurogtak gyűrött arcomon.


Minden évben, nagycsütörtökön elolvasom ezt a verset. Mindig újat nyújt, mindig valami mást, és benne van az a mélységes fájdalom, amit Valaki átélt miattunk, érettünk.
Ilyenkor mindig jobban hiszek Istenben, s szomorkodom, hogy máskor néha elfelejtem.
Bocsánat!

2013. március 19., kedd

Yuna: Mermaid


Félelmeinkről...

Anna öt éves és a sötéttől fél. Én huszonakárhány éves vagyok és az egerektől/patkányoktól félek ... iszonyatosan.
Este volt, meseolvasás előtti pillanat. A szoba felé tartottunk, amikor hirtelen Anna megállt és azt mondta: Te menj előre. Értetlenkedve néztem őt, mire hozzátette: Én félek a sötétben.
Előre mentem, felkapcsoltam a hold alakú lámpáját, ami az ágya fölött van és akkor már bátran beszaladt, egyenesen a könyvespolchoz és kiválasztotta azokat a könyveket, amiket akkor este kellett neki olvasni.
Nem is tudom hánydik mesénél, könyvnél tartottunk, amikor kezembe került Kipp Kopp a Gesztenyegyerek meséje.
Első oldalon egy kisegér volt lerajzolva, ahogy diót eszik, s azzal felébreszti Kipp Koppot.
Anna mosolyogva nézte a könyvet s várta, hogy vajon mi fog következni, amikor én is megszólaltam:
Én az egerektől félek!
Nagyon!
Anna felült ágyában és az élet összes bölcsességével elkezdte magyarázni nekem, hogy a kisegerek aranyosak és nem kell félni tőlük... Egyik kezével megfogta a talpam, aztán másik kezét rátette a fejemre és azt mondta: Nézd, te milyen nagy vagy! és a kisegér csak olyan pici ... kicsit gondolkodott.., mint az orrod, és nem bánt téged, elszalad, ha meglát :)
A következő kérdése pedig az volt, hogy akkor én sohasem metrózom, mert ott bizony sok egér és  patkány van...
De igen... metrózom. Azt viszont már nem vallottam be, hogy alig merek lenézni a sínekre, s néha még így is, a szemem sarkából látom a FÉLELMET.

Mindenki fél valamitől...

"Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma."
(Paulo Coelho)

2013. március 18., hétfő

Anna

Ha azt gondoltátok eddig, hogy már nem élnek napjainkban királylányok és unikornisok, akkor nagyot tévedtetek!
New Yorkban él egy szőke hajú királykisasszony, szemei olyan kékek mint a tavaszi égbolt, kerek arca pedig olyan piros, mint nagymama kertjében a tulipánok.
Varázserővel is rendelkezik ám. Mosolygós arcával úgy meg tud babonázni, hogy minden búdat,  bánatodat elfelejted s elkezdesz te is mosolyogni.

Anna királykisasszony egy kis palotában él a királyi családdal és legjobb barátjával, aki tudjátok, hogy ki?
Egy unikornis. Azaz egy egyszarvú, de azért nem mondom így, mert ő a legkedvesebb barátját Unikornisnak hívja.

Palotája ablaka egy hatalmas parkra néz, ahol barátjával sokszor sétálnak. Elválaszthatatlanok egymástól. Nem évek, hanem szerintem életek óta együtt vannak.
Hihetetlenül erős szeretet fűzi össze őket, amiből a királykisasszony nem akar kinőni.
Barátját csak az láthatja, aki hisz benne és figyel a királykisasszony rezdüléseire.
Én már láttam párszor. Néha nekem is megmutatkozik. 

Aki nem hiszi, járjon a végére..., azaz New Yorkban a Central Park végében, a tó melletti palota második ablaka...





Where the streets have no name...



I want to run
I want to hide
I want to tear down the walls
That hold me inside
I want to reach out
And touch the flame
Where the streets have no name

I want to feel sunlight on my face
I see the dust cloud disappear
Without a trace
I want to take shelter from the poison rain
Where the streets have no name

Where the streets have no name
Where the streets have no name
We're still building
Then burning down love
Burning down love
And when I go there
I go there with you
It's all I can do

The city's aflood
And our love turns to rust
We're beaten and blown by the wind
Trampled in dust
I'll show you a place
High on a desert plain
Where the streets have no name

Where the streets have no name
Where the streets have no name
We're still building
Then burning down love
Burning down love
And when I go there
I go there with you
It's all I can do
Our love turns to rust
We're beaten and blown by the wind
Blown by the wind
Oh, and I see love
See our love turn to rust
We're beaten and blown by the wind
Blown by the wind
Oh, when I go there
I go there with you
It's all I can do