Már eltűnt régen a
hajó Veled
és én még mindég
kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a
szemem:
arcod vonásait
idézgetem.
tengerverés csapdos a
partokon:
benne hangod zenéjét
hallgatom.
S a szélben, mely
hajamba beletép,
ott érzem még a kezed
kezed melegét.
De mindez búcsú már,
tudom nagyon.
Elnyel a távol,
mint egy ősvadon.
Pókok szövik be
lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap
a szobád,
s elönt a hétköznapok
bús sora,
mintha nem is lettél
volna soha…
Csak én állok még itt.
De már ködöt
lehel a tenger
árnyékod mögött,
s míg lengetem a
kendőm, lengetem:
emléked lassan
eltemetgetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése