Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vaktó fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.
Végül így szólt a hang:
- Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.
Miután eltűnt a jelenés, pásztorok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.
Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics gyémánttá változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.
Néha nem értjük, hogy miért kell nekünk pont azon a helyen, abban az időben ott lenni... sokszor zúgolódunk is ilyen dolgok miatt, de ha figyelünk magunkra észrevesszük, hogy mindennek jól meghatározott célja volt és minden a javunkra van.
A tegnap esti Müller Péter előadáson elhangzott az, hogy a baj sem baj :), tanulunk belőle, és a negatív dolgoknak is megvan a saját szerepük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése