Milyen furcsa ez a világ, és benne az ember...
A múlt héten ébredtem rá arra, hogy a szép dolgok olyan hamar elmúlnak, vagy átváltoznak, valaminek, valakinek a hatására, vagy csak egyszerűen az idő elteltével.
Igaz az, hogy a szerelemből egyből lehet gyűlölet, a barátság egy perc alatt eltűnhet két ember között, a vonzalom megszűnik mihelyt kicsit közelebb kerültünk vágyaink tárgyához, és amit nagyon kívántunk, az első harapás után lehet nem is annyira finom már.
Egyik nap még nagyon szeretünk valakit, igaz barátunknak tekintjük, akinek bármit elmondunk, minden titkunkat megosztunk és biztonságban érezzük magunkat, a másik nap pedig hallani sem akarunk róla, megcsalva és kihasználva érezzük magunkat.
Eddig még nem tudtam, hogy ilyen könnyen el lehet veszíteni valakit. És azt sem hittem volna, hogy ennyire el tudna szomorítani egy ilyen eset.
Most már tudom...
De azért bízni kell az emberben, nem?
Mi lenne, ha senkiben sem bíznánk meg, ha nem tudnánk megosztani gondolatainkat, érzelmeinket. Én ezt nem tudnám csinálni. Valaki kell legyen, aki tud rólam, ismer engem, segít nekem.
Tudom, hogy mindenki téved, senki sem tökéletes, de amikor a nagyon közeli emberekben csalódunk, akkor úgy érzem, azt lehet a legnehezebben megbocsájtani...pedig szeretném, ha minden a régi lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése