A mulatság
A farsang Dél-Európa egyik legkedveltebb és legnagyobb ünnepe volt. Ilyenkor viszonylag büntetlenül és nyíltan ki lehetett mondani a dolgokat. A hatalmas parádékat már akkoriban is a Szent Márk téren rendezték. A nézelődők saját erkélyükről bámészkodhattak, sőt akár tojással is dobálhatták a felvonulókat, a beöltözött alakoknak pedig megengedték, hogy büntetlenül betörjenek magánházakba. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg díszes felvonulással kezdődtek, amelyeket virágkoszorúkba öltöztetett ökrök vezettek. Amikor a felvonuló tömeg elére a Szent Márk teret, akkor a dózse szeme láttára lefejezték az ökröket egy éles kard egyetlen csapásával. A velencei karnevál sok részletet megőrzött a múltból: a dózse vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák, s léggömbök százai repülnek a magasba. A Campanile tornyából a Dózsepalota egyik oszlopára erősített drótkötélen lassan csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb. A galamb a hajdani karneválok egy momentumára emlékeztet: akkoriban egy fiatal kötéltáncos haladt át a téren a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara Loggia-ja között kifeszített kötélen. Az ünnepségsorozat végén – húshagyó kedd éjjelén – az egybegyűltek maszkjukat levetve búcsúztak el.
Húshagyó kedd a karnevál utolsó napja és egyben csúcsnapja is. Az utolsó nap búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle. Hogy elűzzék a tél rossz szellemét, s hogy valójában véget érjen a mulatozás, szimbolikusan megölik a karnevált. A Karnevál Hercege élt, evett, ivott, de a karnevál végén kellőképpen elbúcsúztatják: elkísérik utolsó útjára és megsiratják. Az álarcosok kendőkkel törlik az arcukat, hogy kifejezzék bánatukat. A Herceget még bíróság elé is viszik, s rá kennek minden rosszat, ami a városban történt, s kiszabják rá a büntetést. Ezután a nép a máglyához kíséri. A máglyánál az élő alak helyet cserél a szalmabábúval, amit aztán a tűzre dobnak. A karnevál fontos eleme a tűz, amely a megtisztulást jelképezi.
A karnevál szó eredete
A karnevál szó eredetére két teória alakult ki. A legvalószínűbb, hogy a karnevál szó a középkori latin „carne levare” szóból ered, melynek jelentése: „hús elhagyása”. A hús azonban nem csak a keresztény ünnep böjtmegelőző jellegére utal, hanem a farsangi eszem-iszomra is. Ilyenkor ugyanis rengeteg hús fogyott.
A karnevál rövid története
A karnevált sokan a Dionüszosz ünnepekkel rokonítják. Ez nem alaptalan, mivel az ókori Görögországban volt egy olyan Dionüszosz ünnep, amely éppen a mai farsangi időszakra esett. Ez volt a kis Dionüszia, amelyet a falvakban ünnepeltek. Az ekkor rendezett vidám mulatságokat álarcos felvonulások kísérték. (Ezekből alakult ki később az athéni vígjáték.) Míg Görögországban Dionüszosznak áldoztak, addig az ókori Rómában a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepeken kecskét szenteltek az isteneknek. A Saturnaliák ősrégi latin ünnep, melynek napja december 17.-re esett, de az egész ünnep teljes egy hetet vett igénybe. Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások. Ezeket a régi, pogány ünnepeket később egyház keresztény tartalommal töltötte meg. Ekkor alakult ki a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak farsang elnevezése (a német faseln – mesélni, pajkosságot űzni – szóból). A farsang hazája Olaszország, ahol ez a régi római Saturnalia ünnepekből származott, melyeket a keresztény egyház nem tudott a nép tudatából kiirtani, s kénytelen volt e régi pogány ünnepnek némi vallásos színezetet adni. Korábban nem csak álarcos felvonulásokat tartottak, hanem a velencei karnevál még állatviadalairól, valamint római kori lóversenyeiről is híres volt. Velence külön történelmi magyarázattal is szolgál: a hagyomány szerint a köztársaságnak a császárhú Ulrico pátriárka felett aratott győzelme óta tartanak ünnepségeket ilyenkor, a Piazetta San Marco-n. Az első írásos emlékek, melyek megemlítik a karnevált, 1094-ből származnak. A 13. század végén nyilvánították hivatalos ünnepnek a húshagyókeddet, és a maszkkészítőknek már a középkorban saját alcsoportjuk volt a festők céhén belül. Európa több országába is eljutottak az itt készült maszkok, Magyarországra is innen hozatták a ruhákat és az álarcokat Mátyás korában. Velence a 18. században nyerte el a karneválok városa címet. Ekkor Európa nemesei már százával özönlötték el a várost, hogy jól kimulathassák magukat. 1896-ban például az Osztrák-Magyar Monarchia királya, Ferenc József is részt vett (inkognitóban) a karneválon. A köztársaság bukása után a város fejlődése alábbhagyott, a karneválról meg is feledkeztek. 1980-ban újították fel a Velencei Karnevált. A karnevál látogatottsága fokozatosan nő, főleg az utolsó hétvége zsúfolt.
Tradicionális figurák és viseletek
A maschera-öltözék néha szürke, de leggyakrabban fekete velencei köpenyből áll, s a köpeny selyemből van. A fejre fátyolból és fekete csipkéből egy pici kámzsát tesznek, ennek bauta a neve. Az arc többi részét fehérre festett álarc takarja, ezt voltonak hívják, ami elfedi az arcot, de a szájat szabadon hagyja. Az egészet a kalap tartja, amelyet fehér tollbokréta díszít.
A bauta volt az első maszk, és kizárólag az arisztokraták viselték. Egy másik tipikus velencei maszk a pestisdoktor. Először az 1630. évi velencei pestis idején említi egy bizonyos Lancetta nevű patikus, hogy néhány orvos „különös viseletben” járja a pestises utcákat, hatalmas csőrszerű álarcot viselnek, a fejük búbjáig beöltöztek, kesztyűs kezükben hosszú pálca.
