Kockatorony alatt legókutya, hüvelykujjon egérleány, papírréten parányi ormányos született, színt váltottak a barna fakorongok, és közben egyre gyűltek az apróbb, nagyobb gyerekek. Vasárnap délután, pár órával a nagy szakállú ajándékosztogató érkezése előtt meseországi sokadalom építkezett, festett, szaladgált, nézelődött a Bod Péter Diakóniai Központban. A Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete sokszínű, ünnepi világot teremtett itt: nemezbabák és mesekönyvek gyönyörködtették a szemet, az alkotóműhelyekben királyi család tagjaivá léptek elő a hurkapálcikák, szalvétatechnikával készített Mikulás-váró képeslapok, csuparajz mesekönyvek lepték el az asztalokat. Berszán István kolozsvári meseíró „bácsi” egy darabig csak mustrálta, aztán varázsszőnyegre hívta a szorgos „céhmestereket.” Régi jó barátját, Bundafüles Subanagyot mutatta be az aprónépnek. Később meglepetéshorgászat indult a terem másik felében, aztán a tündérmanók villogó fülbevalóját viselő Pipacstündérmanó kihirdette: bábszínház és diafilmvetítés kezdődik, ki-ki döntse el, hova csatlakozna. Mesékbe illő gyorsasággal peregtek az események. A tündérnép a felnőttekről sem feledkezett meg, míg a több száz gyerek varázslatos történeteket hallgatott, nézett, szüleik, nagyszüleik Kádár Annamária előadásából megtudhatták, miért is van akkora szüksége minden kislánynak és kisfiúnak a mesére. Végül közös táncban találkoztak újra a kicsi és nem olyan kicsi kezek. Másnap folytatódott a varázslat, ezúttal iskolába készülő óvodások, kisdiákok és pedagógusok kapták meg a meseországba nyíló ajtó kulcsát.
Nagy Székely Ildikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése