A hétvége egy jó kis utazással kezdődött. Imádom a péntek délutánokat, előttem a hétvége, a kikapcsoló gombot jól benyomom, aztán mehetünk. Még sötétedés előtt megérkeztünk Gyergyóba farkaséhesen :) Mindig nagyon sokat tudok ott enni, most is nagyon jól esett a kemencében sült, friss házikenyér.
Szombaton street ball bajnokságon voltunk, sajnos nem játékosokként... és aztán vasárnap jött a hétvége sava-borsa: off-roadozni mentünk egy olyan sóförrel, aki a tavaly részt vett a Budapest- Bamako futamon. Izgalmas volt vele az utazás, úttalan utakon... :)
Az út nehézsége, a táj szépsége, a sok élmény nagyon kitágította a napot, az volt az érzésem, hogy a vasárnapban egy teljes hétvége belefért.
Ami még a hétvégét meghatározta: a szamóca és áfonya isteni íze, a vargánya gomba illata, a levegő frissessége, a fenyvesek illata. Csodaszép hétvége volt!
Ami még nem elhanyagolható: életem legnagyobb vargánya gombáját most szedtem. Mindenki nagyon megdicsért :)
2010. július 13., kedd
2010. július 9., péntek
Joe Cocker
Artemis. Koktail. Beszélgetés. Jó hangulat, Joe Cocker :) és a végén egy 'ajándékmosoly' :D
2010. július 7., szerda
Szabó Lőrinc: ÉBREDÉS
Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos húsát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, hunyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos húsát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, hunyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.
fényképek. szürke.
'Van madár, amely nem bírja a kalickát. Túl ékes a tolluk. És amikor elrepülnek, örülsz, hisz tudod, hogy bűn volt bezárni őket. Mégis... minden szürke és üres, ami marad utánuk.'
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)