különös nyár...

 Igazi nyár, olyan nyár, amikor minden megtörténhet, és meg is történik... 

nincsenek véletlenek!

Ha valaki azt mondja, add alább, hagyd ott, te csak menj tovább, erős hittel, mert semmire sem vágysz véletlenül. Egyetlen érzés sem jön csak úgy.

(Oravecz Nóra) (0802)

szentjánosbogarak

Láttatok ezen a nyáron szentjánosbogarakat?
Az én estémet több heten is át ünnepélyesebbé tették, főleg az esti szaladásokat villanyozták úgymond fel :)
A Green Wood temető körül szaladunk esténként. Lehet kicsit félelmetesnek hangzik, de egyáltalán nem az. Csend van, nyugalom és sok kicsi apró zöld fény olyan széppé varázsolja ezt a helyet, hogy meglepődve néztem, hogy milyen csodás a természet!
Elképzeltem, hogy ezek kis fények egy-egy eltűnt lélek felvillanása és rég nem látott lelkek találkozása :)

Képek nem készültek, de a következő netes képpel szemléltetni próbálom ezt a kis csodát.

§ szentjánosbogarak §

 § Green Wood Cemetery Brooklyn§

én(ek)

Ha az éj titkokkal teljes árnyéka beteríti a földet, midőn a természet elszenderedett és innepel - akkor támadnak fel leghatalmasabban érzései... Oly édes, bájoló érzés - és mégis fájdalmas. Az örömtűl dobog szívem - és mégis könnyel telik szemem.
(Kármán József)

2013. július 15.

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
(Paulo Coelho)




Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul
I can tell you there's no place we couldn't go
Just put your hand on the glass, I'll be tryin' to pull you through
You just gotta be strong...

Wass Albert: Csaba

• A széles, üres utcán egymagában jött a lámpagyújtó ember, s valami roppant vigasztaló erő volt abban, hogy jött, a maga idejében, mint mindig, lassú imbolygással a Főtér felől. Mert a nagy, magányos utcán, a sok néma kapu és ablak között, mikor bent a szobákban felnőtt emberek sírtak, ez a sok kigyúló, kicsi láng mégiscsak békességet és estét jelentett. Ó, milyen hatalmas ember egy ilyen lámpagyújtó! Amikor mindenki fejvesztetten kapkod, mindenki jajgat és panaszkodik, és sötét tikokat suttognak lezárt szobákban, mindenki fél és sír és szitkozódik: akkor ő jön egyes-egyedül, mintha nem történt volna semmi, és megszokott régi mozdulattal meggyújtja az alvó lámpásokat. Nem fél és nem sír, de amerre elhalad, jön a világosság vele az üres utcán végig. S a gyermek az ablakban didergő, nagy vágyat érzett akkor: lámpagyújtó leszek! S tudta, ha megnő, majd bejár minden utcát, ahol sötét van és hideg, és az emberek félve a szobákba bújnak. Világítóbot lesz a kezében, és rendre gyújtogatja majd a lámpásokat, hogy világosság legyen, s ne féljen senki se többet. Erre gondolt, s kint a lámpától lámpáig verődő embert nézte. Valami olyant érzett, amit még soha eddig. Nem tudta, mi az. Valami összeszorította a torkát, valami égette a szemeit, és valami fájt. És ugyanakkor, mintha valami felemelte volna, és valami ott bent a szíve tájékán nagyon szép és nagyon nagy volt abban a percben. Fel kellett szökjön az ablak mellől és berohanjon a belső szobába, ahol a nénik ültek.- Ilona néni! Ilona néni! Én lámpagyújtó leszek!

• Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
  
  Ez utóbbi a kedvenc Wass Albert idézetem. Amikor ehhez a részhez értem, hosszú percekig újra meg újra elolvastam. Annyi minden és mindenki eszembejutott. S lassan egy könnycsepp is leszaladt arcomon.
  ...
   

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet

• Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet!

Azt hiszem mindenki érzi a fenti igazságot, aki hosszabb vagy rövidebb időre elhagyja az otthonát.
Én érzem, én tudom. Az otthon vár, haza kell mennem...
Otthon kell élnem...