Mert gyászoljuk:
idős szeretteinket, akiket a halál visz el tőlünk
barátunkat, aki fiatalon hagyta itt az életet
férjünket, akit az érzelmek kihülése vezet más útra
szerelmeinket, akik idővel kikopnak szívünkből
munkahelyünket, amit az élet elvesz tőlünk
városokat, helyeket, embereket, akiket egy óceán választ el tőlünk
barátokat, akik eltüntek életünkből
fiatalságunkat, amit már nem találunk
és végül életünket, ami csak úgy elszállt s észre sem vettük.
Kívánom, hogy mindenki, aki valamit vagy valakit gyászol, találjon rá a békére és a megnyugvásra!
"A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted."
(Grace klinika c. film)
