Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

           *

Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
                     Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.

          *

Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.

          *

Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.

         *

Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
                        feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. -
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

        *

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

        *

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek...

        *

És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

A te feladatod

November 9

Születésnap. Immár a huszonkilencedik. Jó sok kilences szám ebben az évben :) Szeretem s kicsit mégis hihetetlen, hogy így elrepült az idő. Nem érzem a hátam mögött ezeket az éveket, azaz nem súlyként érzem. Hiszem, hogy mindannyiunkban vannak olyan megváltoztathatlan tulajdonságok, személyiségvonások, amiket mindig magunkkal hordozunk. Kilenc évesen is és huszonkilenc évesen is.
Az elmúlt időben sok visszajelzést kaptam, barátoktól, munkakörből, ismerősöktől, távoliaktól és közeliektől. Jó látni, hogy más mit lát...
- Amióta magam tudom féltem az egerektől. Most sincs másképp :) Nevetnek is ezért rajtam.
- Mindig azt mondták, hogy sokat tudok beszélni, magyarázni. Rövid videó rögzítette a minap, ahogy gesztikulálok és kellő hangerővel mondom a történetem :) Kacagnom kellett, de én voltam, vagyok :)
- Számtalanszor hallottam azt magamról, hogy naív vagyok. Igaz. Tizenkilencévesen is, de még most is. Nem nőttem ki.
- Néha beszólok. Aki jól ismer, tudja, hogy mikorra várhatja :) Régebb is, most is.
- Kedves, mosolygós, segítő, könnyen szerethető ember vagyok. Soha nem volt másképp.
- Jó hallgató, nyitott, megbízható. Sokszor elcsodálkoznak emberek, hogy miért is mondanak el nekem annyira mély dolgokat, amiket másnak nem.
- Ha velem hagyod a gyereked, rövid idő alatt megszeret engem. Mert huszonkilenc évesen is tudok nagyon gyerek lenni.
- Érzékeny. Amikor könnyezni kezdek, manapság megkérdik, hogy hány éves vagyok... Ezt sem nőttem ki.
- Erő és gyengeség együtt van bennem, harcban. Mindig
- Tűz, tisztító és pusztító egyaránt, ugyanúgy harcban. Mindig
- NAGYON szeretek, nagyon sírok, nagyon örvendek, nagyon haragszom, nagyon félek, nagyon akarom, nagyon vágyom. Ez a NAGYON. Mindig
- És a felsorolás nagyon az elején tart...
És akármennyi év teljen el, úgy hiszem mindig itt lesznek. Más lesz a hajam, ráncosabb a szemem, gyengébb a kezem, de legbelül mindig ugyanolyan.

:)